Üdvözöljük honlapunkon!

Engedje meg, hogy bemutatkozzunk!

Megbízható kivitelezés

Az SG General Zrt. 2020-ban alakult át, kifejezetten azért, hogy építőipari szakkivitelezésekkel és specifikus generál kivitelezések lebonyolításával vegyen részt a hazai piacon.

Hozzáértés

A 2021. évben a cégcsoport tagjai az SG előnevet cégnevük elé illesztik, így egy 12-15 milliárd összegű egységesen mozgó cégcsoport jön létre mely gyártási, építési-szerelési, pályázati-tanácsadási és karbantartási-szolgáltatási tevékenységekkel áll ügyfelei rendelkezésére.

Közbeszerzések esetén a kapacitásunk, mind szakmai, mind pénzügyi területen adott, konzorciumi együttműködéseink és partnereinkkel való hosszú távú tevékenységeink által.

széles ügyfélkör

 Célunk, hogy ügyfeleink számára komplex megoldásokat nyújtsunk, mely a terveik megvalósításának finanszírozásától és pályázati lehetőségeik kiaknázásától, a projektjük megvalósításán (megépítésén) keresztül egészen annak hosszú távú üzemeltetéséig terjed.

Cégcsoportunk, partnereinkkel kiegészülve képes teljes építési beruházások tervezésére és megvalósítására, épületek és létesítmények teljes körű üzemeltetésére és karbantartására.

Ügyfeleink között megtalálhatóak Önkormányzatok, országos hatáskörű intézmények, Facility Management társaságok, társasházak, irodaházak, egyéb ipari létesítmények.

Tao tanácsadás

Komoly tapasztalattal rendelkezünk a társasági adó visszatérítési – fejlesztési adókedvezmény felhasználása terén, legyen szó kis- vagy középvállalkozásokról, vagy a KKV körön kívül eső vállalkozásokról.

Energiahatékony bérházfelújítás, üzemeltetés terén is tudunk TAO-s forrást biztosítani.

Ugyancsak TAO adókedvezmény vehető igénybe saját tevékenységi körben végzett kutatás-fejlesztési tevékenységre.

 

 

Kérdezzen

Amennyiben bármi kérdése van, állunk rendelkezésére!